Óriási büszkeséggel jelentjük be, hogy Halmos Endre, a KlikkArt fotóklub vezetője FIAP aranyérmet nyert a rangos 11th Ukrainian Photo Awards versenyen. A díjat a „Holy Place” című fotójáért kapta a World in Focus kategóriában – ezzel a zsűri a mezőny egyik legerősebb művének ítélte alkotását.
A FIAP (Fédération Internationale de l’Art Photographique) aranyérem a nemzetközi fotóművészeti élet egyik legnagyobb presztízsű kitüntetése, amelyet a világ élvonalába tartozó alkotók nyerhetnek el.
Elfogadott képek – erős portfólió a mezőnyben
Endre nem csupán díjat nyert: több fotója is elfogadást kapott a pályázaton, különböző kategóriákban. Az elfogadott művek listája jól mutatja az alkotó témákban és látásmódban megjelenő sokszínűségét:
Elfogadott képek:
World in Focus kategória:
Foggy Castle
In The Spotlight
Holy Place (a díjnyertes fotó)
Heavens Church
Open Monochrome kategória:
Parallel Lives
Village in the Fog
Wipeout in Motion
A zsűri tehát több műfajban és hangulatban is kiemelkedőnek találta Endre képeit, ami még tovább erősíti a díj jelentőségét.
Szívből gratulálunk!
A KlikkArt fotóklub nevében szívből gratulálunk Halmos Endrének ehhez a nem mindennapi teljesítményhez! Öröm látni, hogy klubunk vezetője ismét komoly nemzetközi sikert ért el — és újra bizonyította, milyen értékes és inspiráló alkotóközösség formálódik a KlikkArtban.
Ismét büszkék lehetünk klubtársunkra, Nerpel Nikolettára, aki első helyezést ért el a Prizma Kör és az Every Can Counts (ECC) közös fotópályázatán, „Minden doboz visszajár” címmel. Ráadásul nemcsak a győztes képe került be a kiállítási anyagba, hanem egy másik alkotása is elfogadást nyert a tárlatra.
A pályázat különlegessége az volt, hogy a hétköznapi fém italos doboz átlényegítését kérte a résztvevőktől: a zsűri olyan alkotásokat keresett, amelyekben a doboz már nem csupán használati tárgyként jelenik meg, hanem műtárggyá, egy új gondolat vagy vizuális élmény kiindulópontjává válik.
Nikoletta már az első lépéseknél érezte, hogy különleges folyamatba fogott. Mint mesélte, elsőként lecsiszolta egy alumínium doboz teljes mintáját, és közben az jutott eszébe, hogy kívülről nézve ez a munkafolyamat akár „őrültnek” is tűnhetne. Ez az alkotói játékosság azonban végigkísérte a projektet.
„Pontosan ez a fajta őrület az, amit imádok a fotózásban” – fogalmazta meg. A hétköznapi tárgyak számára gyakran „szimbolikus jelentést kapnak, és teljesen újjá tudnak születni”.
A kreatív folyamat nem ért véget egyetlen doboznál: később egy másik darabot is hasonló módon alakított át, majd megformálta a „Neonrács” nevű kompozíció alapját is, amely szintén bekerült a kiállított művek közé. A munka során készült tárgyak – saját elmondása szerint – máig dekorációként díszítik otthonát, emlékeztetve a projektre és annak hangulatára.
A zsűri döntése nemcsak a szakmai elismerést jelenti, hanem visszaigazolást is a kreatív bátorságra és a határok feszegetésére. Nikoletta külön köszönetét fejezte ki a zsűrinek a megtisztelő döntésért.
Gratulálunk!
A KlikkArt fotóklub nevében szívből gratulálunk Nerpel Nikolettának ehhez a különleges sikerhez! Inspiráló látni, milyen új távlatokat nyithat a kísérletező kedv és az alkotói kíváncsiság.
„Az utcán minden megtörténik – csak észre kell venni”
Kocsány Ákossal, a spontán street fotózás mesterével beszélgettünk a KlikkArt fotóklub klubestjén
Vannak fotósok, akik drága objektívek mögé bújva keresik a nagy pillanatokat. És vannak azok, akik egyszerűen csak ott vannak – jókor, jó helyen, jó érzékkel. Ákos egyértelműen ez utóbbi kategória. Nem tanfolyamok, nem technikai mágia, hanem tiszta érzékenység, végtelen kíváncsiság és rengeteg kilométer az utcán. A képei pedig olyan természetes drámát, humort és rendezettséget mutatnak, amitől az ember kétkedve nézi: biztos, hogy ez nem megrendezett?
Pedig nem az. Ákos kizárólag a valóságot fotózza – azt viszont olyan rendkívüli érzékkel, hogy a hétköznapi pillanatok is jelentést kapnak.
„Először csak azt vettem észre, hogy sokkal jobban megfigyelem a világot”
A fotózás nem valamiféle gyermekkori álom volt számára; sokkal inkább egy lassan felismert igény. „A mobilok jobb kamerákkal kezdtek jönni, és azon kaptam magam, hogy folyamatosan keresem a vizuálisan érdekes dolgokat – akár egy családi jelenetben, akár egy tárgyban, akár az utcán.”
A nagy ugrás azonban 2021-ben jött el. „Vettem egy kamerát, amivel eredetileg videózni akartam. Aztán a gép a kezembe került, és a videózásnak annyi, legalábbis egy időre– a fotózás viszont egyből elkezdett teljesen beszippantani.”
Nem kellett hozzá sok idő, hogy egyértelmű legyen: ez több, mint hobbi. De nem is szakma. Inkább belső motiváció, egy olyan automatizmus, ami egyszer csak „átkapcsolt”. „Onnantól kezdve szinte folyamatosan fotóztam. Volt idő, amikor már problémát is okozott, mert képtelen voltam megállni.”
Nem technika, nem szabályok – csak ösztön
A fotózás technikai része Ákost a mai napig hidegen hagyja. „Őszintén: még most sem tudom tökéletesen, mit tud a saját gépem. A technika sosem érdekelt. Mindig az alkotás számított, az érzés, amit egy pillanat kivált.”
Nem is tanult soha formálisan. Nem volt iskola, nem volt videós tanfolyam, kizárólag tapasztalat és a , bátyjával, Kornéllal folytatott beszélgetések. „A bátyám profi fotós, tőle rengeteget tanultam – de nem oktatás jelleggel, inkább csak a beszélgetéseink során.”
A képek ettől még professzionálisak. De nem „tankönyv szerint”. Inkább olyanok, mint egy pontosan időzített mondat: látszólag véletlen, valójában ösztönösen tökéletes.
A spontán fotózás filozófiája
Ákos soha nem rendez meg semmit. Sem statisztát, sem szereplőt, sem tárgyat. Nem kér embereket mozdulatokra, nem mozgatja a környezetet, és utómunkával sem „takarítja ki” a képeket.
„Ha abban a pillanatban ott volt egy Tesco-szatyor, akkor az ott is marad, még ha ’útban is van ’a képnek. Ha vezeték lóg be, az is a valóság része. Nekem fontos, hogy a kép dokumentarista maradjon. Soha nem tüntetek el semmit a pillanatból.”
A képeit áthatja a spontaneitás. „Nincs előre megtervezett koncepció. Egyszerűen megyek, figyelek, és ha valami történik – megtörténik.”
Ez mégis hogyan lehetséges? Ákos szerint gyakorlás és érzékenység kérdése, és persze a nagy számok törvénye, azaz az órákat és kilométereket nem lehet megspórolni.
„Ha sokat vagy az utcán kamerával, egy idő után érzed, mi fog történni egy másodperc múlva. Egy mozdulat, egy fény, egy találkozás – és tudod, hogy most kell készen állni.”
A jó kép ára: idő
A streetfotózás – legalábbis úgy, ahogy ő csinálja – időigényes műfaj. „Ha kimegyek, általában órákig kint vagyok. Van, hogy reggeltől estig. Nem azért, mert ennyit kellene, hanem mert így tudok belemerülni.”
Egy-egy külföldi út is inkább alkotói túrának számít. Bár szívesen utazik, valójában fotózni jár. „A városok különböző arcait keresem – a fényeket, a rétegeket, a ritmust.”
Ehhez teljes jelenlét kell. És rengeteg türelem.
„Volt idő, amikor megvártam egy helyen, hogy valaki belesétáljon a kompozícióba. Ma már kevésbé csinálom. Ha jön, jön; ha nem – továbblépek.”
„Nem félek közel menni – de tisztelem a határt.”
Sokan kérdezik tőle, nem fél-e másokat lefotózni az utcán. A válasza egyszerű és nyugodt: „Nem keresem a konfliktust.”
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy megérzi, kihez lehet közel menni és kihez nem. Nem bujkál, de nem is provokál.
Negatív élménye alig volt: párszor megkérték, hogy töröljön egy képet – megtette. Gyakrabban fordul elő, hogy valaki pózolni kezd, vagy később ír rá Instagramon, hogy „Hé, ez én vagyok! Tök jó lett!”
A streetfotó sokak szemében szürke zóna, de Ákos számára ez felelősség is. „Nem szeretem kihasználni a kiszolgáltatott embereket. Hajléktalanokról készült képekkel például óvatos vagyok. Csak akkor teszem ki, ha a kép ereje túlmutat azon, hogy ‘ő hajléktalan’.”
Werbung – amikor a reklám és az utca párbeszédbe lép
2024 májusában megtartotta első önálló kiállítását. A helyszín kicsi volt, a tematika viszont meglepően erős.
„A képek közös pontja az volt, hogy mind valamilyen reklámmal, hirdetéssel kerültek interakcióba. A plakát és az utca között sokszor olyan vizuális vagy tartalmi párbeszéd jön létre, amitől a kép elkezd élni.”
A kiállítás címe – Werbung – amely a németül reklámot jelent.
A visszajelzések jók voltak. „Szerintem jól sikerült. Nekem azért is fontos volt, mert egyfajta térképre kerülés – az első lépés volt egy hosszabb úton.”
Mi lesz ezután?
Ákos nem tervezi, hogy teljes állású fotós lesz. „Szeretem, hogy van egy teljesen más munkám is. A fotózás így megmarad alkotásnak, nem válik kötelességgé.”
Ugyanakkor nyitott más irányokra is. Portréfotó, fashion – mind elképzelhető.
Ami biztos: – évente legalább egy nagy utazás, fotózással – folytatódik a bátyjával közös „megyeprojekt” – és továbbra is járja a világ városait – géppel a kézben, figyelő szemmel.
„A jó képekhez kellenek a kudarcok is”
Azt hinnénk, hogy aki ilyen erős képeket készít, minden második kattintása telitalálat. Ákos ezzel szemben nagyon őszinte:
„Ha 100 képből 3–5 igazán jó, már boldog vagyok.”
Ez nem kudarc – ez a streetfotó valósága. A gyémántokat rengeteg kavics között találja meg az ember. És ő pontosan tudja: a titok nem a szerencsében, hanem a jelenlétben rejlik.
„Sok időt kell kint tölteni. Nincs rövid út, nincs trükk. Ha a stílusod még nincs meg, idővel kialakul. A lényeg: menj ki, figyelj, és hagyd, hogy a világ megtörténjen.”
Ha szeretnétek találkozni Ákos képeivel, azt a következő linkeken keresztül megtehetitek: WEB🌐:https://www.akossnaps.com/
A Pannon Fényképészkör Egyesület idén második alkalommal hirdette meg országos fotópályázatát, amelyen a KlikkArt Fotóklub három tagja is eredményesen szerepelt. A pályázat célja a magyar fotográfia értékeinek bemutatása volt, több tematikus kategóriában – köztük Balatoni Anzix, Hagyományőrző szakmák, Kötetlen Monokróm és Kötetlen Színes témákban.
📸 KlikkArt Fotóklub díjazottjai
Nerpel Nikoletta
Kötetlen Monokróm kategória – „Sakk-macska” című fotója I. helyezést nyert.
Halmos Endre
Kötetlen Monokróm kategória – „Párhuzamos lét” című képével II. helyezést ért el.
Kötetlen Színes kategória – „Titkos szem” című fotója elfogadást kapott.
Pljesovszki Gábor
Kötetlen Színes kategória – két elfogadott műve, „Belső démonok” és „Ívek”, szintén bekerült a válogatásba.
🖼️ A pályázatról röviden
A II. PFE Fotópályázat az ország számos pontjáról vonzott alkotókat, és a több száz nevezett fotó közül választotta ki a zsűri a legjobbakat. A verseny különösen nagy hangsúlyt fektetett az esztétikai értékre, az eredetiségre és a technikai kivitelezésre.
A KlikkArt Fotóklub tagjai ezúttal is bizonyították, hogy a minőségi, gondolatébresztő fotóművészet iránti elkötelezettségük elismerésre méltó.
Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el a KlikkArt Fotóklub: vezetője, Halmos Endre ezüstérmet szerzett a 72.Singapore International Photography Awards idei kiírásán. A rangos versenyen a világ minden tájáról érkeztek alkotások, így a díj nemcsak személyes, hanem klubszinten is kiemelkedő eredmény.
Több mint 60 éve a fotóművészet élvonalában
A Singapore International Photography Awards (röviden SIPA) a világ egyik legrégebbi és legnagyobb múltú nemzetközi fotópályázata. A versenyt először 1957-ben rendezték meg, így immár több mint hat évtizedes hagyományt ápol. Évről évre több ezer fotós méri össze tudását, a beküldött képek száma gyakran meghaladja a 6 000 alkotást.
A SIPA-t a Szingapúri Fotográfiai Társaság szervezi, és világszerte elismert szakmai zsűri bírálja el a nevezéseket. A díjak – arany, ezüst, bronz és különböző elismerések – a nemzetközi fotóművészetben komoly presztízst jelentenek, és a fotóművészek ranglistáján is értékes pontokat hoznak.
Halmos Endre kiemelkedő teljesítménye
Halmos Endre ezüstérmet (GPU Silver Medal) érdemelt ki a "The Forest Eye" című alkotásával a természet kategóriában, emellett 5 elfogadást (acceptance) is szerzett a pályázaton – ez azt jelenti, hogy hat fotója bekerült a kiállítás hivatalos katalógusába. Ez önmagában is jelentős siker, hiszen a beküldött művek csupán kis hányada jut el eddig a szintig.
A versenyre idén több mint 70 országból érkeztek nevezések, a fotóművészek száma meghaladta az 400 főt, így egyetlen díj is óriási elismerést jelent.
Magyar siker a világ színpadán
Halmos Endre évek óta aktív szereplője a nemzetközi fotópályázatoknak, ám ez az eredmény mégis különleges: a SIPA-verseny az egyik legrangosabb a nemzetközi fotóséletben, ahol csak a legkiválóbb alkotások kapnak helyet. Az ezüstérem azt bizonyítja, hogy magyar fotóművészként is lehet a világ élvonalában maradandót alkotni.
A KlikkArt Fotóklub számára ez a siker nem csupán büszkeség, hanem inspiráció is: bizonyíték arra, hogy kitartó munkával és szakmai igényességgel a legnagyobb nemzetközi színtéren is lehet érvényesülni.
