Vannak előadások, amelyek nem egyszerűen technikáról, beállításokról vagy jól sikerült képekről szólnak. Hanem arról, hogy a fotózás hogyan válhat kapcsolódássá: a természethez, az éjszakához, az állatokhoz — és végső soron önmagunkhoz.
A KlikkArt Fotóklub legutóbbi klubestjén Palánkai Zsolt volt a vendégünk, aki az éjszakai vadfotózás egészen különleges világába engedett betekintést. Az előadás már a címével is mosolyt csalt az arcokra: „Borz-almak az éjszakában”. A játékos cím mögött azonban egy rendkívül tudatos, sokéves megfigyelésen, saját fejlesztéseken és mély természetismereten alapuló fotográfiai világ tárult fel.
Zsolt bemutatkozásából hamar kiderült, hogy a természetfotózás számára nem egyszerű hobbi. Több mint húsz éve fotózik, sokféle műfajt kipróbált, de hosszú ideig a madárfotózás volt az a terület, amely igazán közel állt hozzá. Nevéhez kötődik a hazai természetfotós közösség több fontos online platformja is, amely éveken át sokak számára jelentett inspirációt és kapcsolódási pontot.
Az elmúlt években azonban egy másik irány vált számára meghatározóvá: az éjszakai vadfotózás. Nem klasszikus értelemben vett „projektekben” gondolkodik, hanem egy adott terület, egy élőhely, egy állatközösség hosszú távú megfigyelésében. Ahogy fogalmazott, számára a természet nem projekt, hanem az élet része.
Ez a szemlélet az egész előadás hangulatát meghatározta.
Zsolt Szomódon él, Tata közelében, a Gerecse Tájvédelmi Körzet és a Duna–Ipoly Nemzeti Park nyugati peremvidékének közelében. Itt alakított ki egy olyan megfigyelő- és fotózóhelyet, amely eredetileg madárfotózásra készült, de idővel kiderült: éjszaka egészen más élet kezdődik a területen.
A les környékén ma már folyamatos, 0–24 órás kamerás megfigyelés működik. Zsolt minden este etet, minden reggel átnézi az éjszakai felvételeket, és ennek köszönhetően pontosan ismeri, milyen állatok, mikor és hogyan jelennek meg a területen.
A főszereplők pedig az utóbbi időben egyértelműen a borzok lettek.

Az előadás egyik legerősebb része az volt, amikor Zsolt megmutatta, mennyire gazdag és eseménydús az éjszakai élet egy olyan helyen, amely nappal talán csendesnek és eseménytelennek tűnik.
A borzok rendszeresen látogatják az itatót, pihennek, táplálkoznak, tisztálkodnak, sőt néha egészen komikus helyzetekbe kerülnek. Zsolt elmesélése szerint a közeli kotorékból évek óta borzkölykök is előkerülnek, így nemcsak egy-egy állat alkalmi felbukkanását, hanem egy egész családi rendszer működését tudja megfigyelni.
De nem csak borzok járnak a leshez. Megjelennek aranysakálok, rókák, nyusztok, dámvadak, erdei egerek, vándorpatkányok, egerészölyvek és macskabaglyok is. Az egyik különösen emlékezetes történet szerint egy macskabagoly az itatóban élő aranyhalakat szedte ki módszeresen — a jelenetből pedig ritka, dinamikus fotó is született.
Az éjszakai vadfotózásban azonban nem elég az állatok jelenléte. Kell hozzá türelem, kiszámíthatóság, etikai érzék, technikai felkészültség és rengeteg megfigyelés.
Zsolt villamosmérnökként nemcsak használja a technikát, hanem alakítja is azt. Az éjszakai fotózáshoz vakukat, távkioldást, élőképes megfigyelést és saját fejlesztésű elektronikai megoldásokat használ.
A cél az, hogy a fényképezőgép az állatoktól akár 30–50 centiméterre legyen, miközben ő maga fizikailag nincs a közvetlen közelben. A képeket nem automata mozgásérzékelő készíti: Zsolt ma már maga dönti el, mikor exponál. Távolról látja azt, amit a kamera lát, és csak akkor villant, amikor valóban indokolt.
Ez nemcsak esztétikai, hanem etikai döntés is. Elmondása szerint ma már legfeljebb heti két éjszaka fotóz, és egy éjszaka is csak korlátozott számú vakuvillantást enged meg magának. A cél az, hogy az állatok terhelése minimális legyen.
A technikai részletek a klubtagok számára különösen izgalmasak voltak. Szó esett vakuvezérlésről, párásodásról, időjárásálló védelemről, objektívekről, mobilinternet-alapú távoli vezérlésről és arról is, miért jelent Zsolt számára komoly előnyt az Olympus / OM System világa.
Az est egyik legszemélyesebb része egy sérült dám bikáról szólt, akit Zsolt „Pörinek” nevezett el. Harminc éjszakát töltött a megfigyelésével és fotózásával, és idővel olyan közelség alakult ki ember és állat között, amely ritkán adatik meg.
Pöri torz agancsot növesztett, ami vadgazdálkodási szempontból selejt bikává tette. Zsolt őszintén beszélt arról is, hogy az állatot végül kilőtték, ami őt mélyen megviselte. Ez a történet különösen jól megmutatta, hogy a természetfotózásban a szépség és a veszteség sokszor nagyon közel van egymáshoz.
A bemutatott képek között számos borzfotó szerepelt: első próbálkozások, technikai mérföldkövek, nagy látószögű kompozíciók, kölykök, felnőtt állatok, vízben mozgó borzok, és olyan jelenetek, amelyek egyszerre dokumentaristák és mesebeliek.
Zsolt egyik képe számára azért volt különösen fontos, mert a borz nem csupán megjelent a kamera előtt, hanem lefeküdt és elaludt. Ehhez szerinte nem pusztán szerencse kellett, hanem három év jelenlét, rendszeresség és bizalom.
Egy másik fotón a borz és a csillagos ég együtt jelenik meg. A kép különlegessége, hogy többórás expozíciós folyamat eredménye, amelyben a csillagok mozgása és az előtérben vakuval megvilágított állat egyetlen kompozícióvá áll össze. Zsolt szerint ebben a képben benne van az elmúlt évek minden tapasztalata: a technika, a megfigyelés, a türelem és az a pillanat, amikor a természet végül megengedi, hogy valami különleges megszülessen.
Az előadás egyik legerősebb gondolata az volt, hogy Zsolt számára a fényképezőgép csak eszköz. Az igazi cél nem önmagában a kép, hanem a kapcsolódás.
Kapcsolódás egy területhez, amelyet nap mint nap figyel. Kapcsolódás állatokhoz, amelyeknek a viselkedését éveken át tanulja. Kapcsolódás a természethez, amelyet nem birtokolni akar, hanem megérteni.
Ez a gondolkodásmód különösen inspiráló volt a klubtagok számára. Az est végén többen is kiemelték, mennyire különleges volt látni, hogy az éjszakai vakus fotózás ellenére a képek nem durvák vagy mesterkéltek, hanem harmonikusak, festményszerűek, természetközeliek.
Palánkai Zsolt előadása egyszerre volt technikai bemutató, természetismereti kalandozás és személyes vallomás. Megmutatta, hogy a természetfotózás nem feltétlenül a távoli expedíciókról vagy ritka fajok hajszolásáról szól. Néha elég egy jól ismert terület, sok év figyelem, rengeteg türelem és az a nyitottság, amellyel az ember újra és újra visszatér ugyanoda.
A KlikkArt Fotóklub számára különösen értékesek az ilyen esték: amikor nemcsak képeket látunk, hanem egy alkotói gondolkodásmódba is betekintést kapunk.
Köszönjük Palánkai Zsoltnak, hogy elhozta hozzánk az éjszaka rejtett világát — a borzokkal, sakálokkal, baglyokkal, csillagokkal és mindazzal a szenvedéllyel együtt, amely a képei mögött áll.