Gyermekkoromat a Somló hegy lábánál tölthettem, ahol a Bakony erdei és a Balaton-felvidék tanúhegyei olyan vizuális és érzelmi kötődést alakítottak ki a tájhoz, amelyek máig meghatározzák a fotográfiához való viszonyomat. A természetközeliség, a csend és a táj finom részleteinek tisztelete ekkor gyökerezett meg bennem – ez a látásmód azóta is minden képem alapja. A művészetek iránti érdeklődő fiatalként a rajzolás, festés, fafaragás, az alkotómunka teremtő ereje mindig magával ragadott. A digitális fotózás megjelenése azonban új kapukat nyitott: az utómunka lehetőségének széles tárháza olyan, mint a festészet, ecset és vászon helyett játék a fénnyel és a pixelekkel. Nehéz egyensúlyozni a képzelet és a valóság keskeny mezsgyéjén, de szeretek vele próbálkozni.
A fényképezés érzelmi kapcsolódás. A hajnali párában, a szénaillatú mezőkön, a ködbe vesző dombok csendjében találom meg azt az állapotot, amelyből a valódi kép születik. A természet ritmusához igazodva sokszor visszatérek ugyanarra a helyszínre – más fényben, más évszakban, más lelkiállapotban –, hogy rögzítsem azt a pillanatot, ami mindig megismételhetetlen. Jogászként számomra a fotózás a kiszakadás és az elcsendesedés terepe, egy olyan világ, ahol távol kerülök a mindennapok zajától, és olyankor teljesen más módon kapcsolódom a környezetemhez.
Az irodalom mindig fontos szerepet játszott az életemben: az olvasmányélményeim irányt mutatnak a fotográfiában. Egy-egy történet atmoszférája, egy karakter belső világa vagy egy magával ragadó leírás sokszor képi formát ölt bennem, és új megközelítésekre ösztönöz. A könyvek által megélt hangulatokat és gondolatokat gyakran próbálom átültetni a fotóimba, így a fotográfia és az irodalom számomra természetesen összefonódik.
A táj és a vidéki élet jelenetei vonzanak, ahol a csendes pillanatok és az egyszerű részletek kapnak szerepet. Leginkább a hazai tájakat, természeti és épített értékeket örökítem meg, ennek fontos része a szakralitás iránti vonzódás is. Szülőföldem mellett a Dunakanyar, a Cserhát, a Börzsöny régóta inspirációs forrásom. Otthon érzem magam a minimalista megközelítésekben és a fekete-fehér képi világban is, mert ezekben a formák, fények és arányok tisztábban tudnak megszólalni, ezek hordozzák a legerősebb történeteket és segítenek abban, hogy a saját tempómban, a saját látásmódomban fedezzem fel a környezetemet.
A következő években szeretném tudatosabban építeni a saját vizuális világomat: mélyíteni a táj- és vidéki streetfotózást, kísérletezni a minimalista és fekete-fehér irányokkal. Az eddigi nagy érdeklődést kiváltó önálló kiállításaim és a pályázati eredmények csendes bátorítások, hogy érdemes folytatni az alkotómunkát. Emellett a korai fotográfia varázslata – különösen a cianotípia – is egyre nagyobb szerepet kap alkotói terveimben. Hiszek abban, hogy a fotózás nem csupán képrögzítés, hanem egyfajta jelenlét – tisztelet a soha nem visszatérő pillanat iránt.
