Beszélgetés a természetfotózás és a repülőgép-megfigyelés határán
A KlikkArt Fotóklub február eleji klubestjének vendége Hajdu Lajos volt, akinek munkássága első pillantásra két, egymástól távol eső világ között mozog: a hajnalban dermedt szitakötők intim makrófelvételei és a Liszt Ferenc Repülőtér környékén, tudatosan megtervezett repülőgépes képek között. A beszélgetés azonban hamar megmutatta, hogy a két területet ugyanaz a szemlélet kapcsolja össze: türelem, megfigyelés és a megfelelő pillanat pontos felismerése.
Hajdu Lajos fotográfiai pályája a digitális korszak elején, a 2000-es évek elején indult. Kezdetektől a természetfotózás vonzotta, ezen belül is elsősorban a makró világa. Elmondása szerint a legjobb képei nem különleges technikai trükkökből születnek, hanem abból, hogy a megfelelő időben van a megfelelő helyen.
A hajnali órák kiemelt szerepet játszanak a munkájában. Ilyenkor a rovarok még mozdulatlanok, a levegő hűvös, a szél elcsendesedik, a harmat pedig természetes díszletként jelenik meg a fűszálakon és a szárnyakon. Ezek a körülmények leginkább májustól szeptemberig adottak, de még ebben az időszakban sem garantáltak – a természetfotózás mindig együtt jár a bizonytalansággal.
A technikai kérdések mellett szó esett az alkotói felelősségről és a beavatkozás mértékéről is. Hajdu Lajos számára fontos, hogy a képei megőrizzék természetes hatásukat.
A beavatkozás kérdését sem kerülte meg: elmondása szerint annyi belenyúlást enged meg a kép elkészítésének folyamatába, amennyi nem változtatja meg a jelenet természetes működését. Előfordul, hogy egy rovart óvatosan áthelyez egy kedvezőbb háttér elé, ugyanakkor a fény, a környezet és a pillanat minden esetben valós, mesterséges eszközöktől mentes.
A nagy nagyítások eléréséhez nem feltétlenül drága felszerelésre támaszkodik. Gyakran használ makró előtétlencsét, amely rugalmasan alkalmazható, miközben lehetővé teszi a természetes fényekkel való munkát.
A makrófelvételek mellett jelentős szerepet kapnak munkáiban az éjszakai tájképek is. Csillagjárásos fotók, elhagyott építmények, patakok és vízesések jelennek meg képein, amelyek sokszor hosszú expozíciók sorozatából épülnek fel.
Ezeknél a felvételeknél is a tervezés és a kivárás a kulcs. A végső kép gyakran több tucat fotó összefűzéséből születik meg, miközben a cél változatlan marad: a látvány hiteles megmutatása. Az utómunkában legfeljebb zavaró elemeket távolít el, a jelenet lényegéhez nem nyúl hozzá.
A klubest másik nagy témája a repülőgép-megfigyelés volt, amely Hajdu Lajos életében viszonylag későn, szinte véletlenül jelent meg. Zuglói lakásuk erkélyéről figyelte meg, hogy bizonyos szélirány esetén a leszálló gépek pontosan egy vonalban haladnak el előtte. Ez a felismerés új fotográfiai irányt nyitott számára.
A látványos repülőgépes képek mögött komoly előkészítés áll. A szélirány, a futópályák használata, a fényviszonyok és a holdállás mind-mind fontos szerepet játszanak a tervezésben. Repülési adatokat követ, időjárást figyel, és gyakran csak rövid időablak áll rendelkezésre egy-egy kép elkészítésére.
A fotózás sokszor kézből történik, a teleobjektívet korlátnak vagy kerítésnek támasztva. Az állványt ezekben a helyzetekben túl kötöttnek érzi, számára a gyors reagálás fontosabb.
A beszélgetés egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy Hajdu Lajos nem sikertörténetként mesél a fotózásról. Nyíltan beszélt a kudarcokról, az elrontott lehetőségekről és azokról a helyzetekről, amikor a körülmények – például a párás levegő – ellehetetlenítik a technikailag tökéletes képet.
Ugyanakkor azt is elfogadja, hogy egy fotó nem mindig attól működik, hogy technikailag hibátlan. Előfordul, hogy egy általa kevésbé kedvelt képet a közönség kifejezetten szeret – és ez is a fotográfia természetes része.
Legyen szó egy harmatos pókhálóról a Naplás-tónál vagy egy leszálló repülőgépről a budapesti égbolton, a lényeg számára mindig ugyanaz: figyelni, jelen lenni, és felismerni azt az egyetlen pillanatot, amelyből kép születhet.
Hajdu Lajos további képei a Facebook oldalán érhetőek el: https://www.facebook.com/lajos.hajdu.507